Ha új év, akkor újabb, illetve módosuló adójogszabályok, adóváltozások – ehhez már a korábbi években is kellőképpen hozzászokhattunk. Az Országgyűlés december 14-én fogadta el az újabb adócsomagot, cikkünkben a legfontosabb változásokat vesszük szemügyre.
Az iparűzési adó maximuma továbbra is 1% marad
A COVID-19 járvány talán egyik legfontosabb és a KKV-k körében legnépszerűbb hozadéka az 1%-ban maximalizált iparűzési adó volt, melynek vállalkozásunkra és eredményeinkre gyakorolt jótékony hatását 2022-ben is élvezhetjük. Nem elfelejtendő, hogy ez az adóváltozás, a csökkentett adó kizárólag a 4 milliárd forintot meg nem haladó árbevételű vagy mérlegfőösszegű vállalkozásokra érvényes és ezt a körülményt a tavalyi évhez hasonlóan 2022. február 25-ig ismét be kell majd jelentenünk a helyi önkormányzat(ok)hoz.
Mérséklődik a Szocho és az Ekho, megszűnik a szakképzési hozzájárulás
A jelenleg 15,5%-os terhet jelentő szociális hozzájárulási adó 2,5%-os csökkentésével igyekeznek enyhíteni a munkáltatók költségein, ami a megszűnő, 1,5%-os szakképzési hozzájárulással együtt egy 4%-os közteher – és költség - csökkenést jelent az aktuális adózási szinthez képest. Ha a szociális hozzájárulást magánszemély fizeti, a jövedelem 89%-a helyett annak 87%-a jelenti a Szocho adóalapját.
A Szocho-val párhuzamosan, 2022. január 1-től a kifizető által fizetendő Ekho mértéke is csökken, így 15,5% helyett már csak 13%-ot kell fizetni.
Adóváltozás kisvállalati körökben
Az eddigi 11%-os kisvállalati adót a továbbiakban 1 százalékponttal csökkentik, azaz 2022-től 10% lesz az adókulcs. Ennek nem titkolt célja, hogy még több vállalkozás válassza a jövőben ezt az adózási formát.
KATA ellátási alap növekedése
A kisadózók ellátási alapja a jelenlegi 102.000 Ft-ról (50.000 Ft tételes adó mellett) 108.000 Ft-ra nő, még a magasabb összegű tételes adó (75.000 Ft ) mellett ez 170.000 Ft helyett 179.000 Ft lesz.
Helyi adók
Az adóváltozási rendeletek értelmében a továbbiakban is tilos lesz az új, helyi adók bevezetése. Emellett azok, akik egészségügyi közszolgálat teljesítéséhez kapcsolódóan adnak ki szálláshelyet, mentesülnek az idegenforgalmi adó megfizetése alól is.
Nehezítik a székhelyszolgáltatást igénybe vevők helyzetét
Akik székhelyszolgáltatót vesznek igénybe, jobb, ha gyorsan utána néznek, székhelyszolgáltatójuk szerepel-e a székhelyszolgáltatók nyilvántartásában. Ha nem, akkor érdemes minél hamarabb átjelentkezni egy regisztrált székhelyszolgáltatóhoz. Ha ez nem történik meg, és erre az adóhatóság is felhívja a figyelmet, mindössze 15 nap marad az átjelentkezésre. Ellenkező esetben az adott cég adószáma törlésre kerül, amelynek a cég kényszertörlése, akár az ügyvezető/tulajdonos 5 éves eltiltása lehet a további következménye.
Növekvő minimálbér
A minimálbér egy lépésben, 20%-os emeléssel bruttó 200.000 forintra nő, miközben a garantált bérminimum ugyanúgy 20%-os növekedéssel 260.000 forintra módosul.
További, a munkavállalók számára fontos változások
A SZÉP-kártya tulajdonosok ismét hátradőlhetnek, egészen 2022. szeptember 30-ig, ugyanis eddig hosszabbították meg a SZÉP-kártya alzsebek közötti átjárhatóságot, melynek értelmében a szolgáltató bármely alszámlán lévő egyenleget elfogadhatja a szolgáltatás igénybevételéhez.
A NAV-hoz - még 2021-ben benyújtandó -, úgynevezett VISSZADÓ nyomtatványon keresztül történ bejelentés alapján minden kisgyermekes szülő jogosult a 2021-es jövedelméből levont SZJA, Ekho, illetve KATA egy részének visszatérítésére, amelyet 2022. február 15-ig utal ki a NAV. A bejelenés nem szükséges azon szülők esetében, akik családi pótlékot kapnak: a hozzájuk kapcsolódó adatokat a NAV automatikusan megkapja a folyósító szervtől, így automatikusan utalnak nekik.
Szintén 2022-ben lép életbe 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó-kedvezménye, amennyiben az adott személy jövedelme a 433.700 Ft bruttót nem haladja meg, nem kell 15% SZJA-t vonni a munkavállaló béréből. Amennyiben meghaladja, SZJA csak a meghaladó részt terheli.
Mint láthatjuk az újév is tartogat néhány (pozitív) újdonságot az adózás terén, igyekezzünk a lehető legtöbb, ebből adódó lehetőséget kihasználni és nyomon követni a további változásokat is. Ha erre nincs időnk vagy szakértelmünk, mindenképpen érdemes tájékozódni a könyvelőnknél és ha néhány havonta is, de egyeztetni az újdonságokról és az azokból fakadó lehetőségekről.